A hidra feje

A kezét markolászta, miközben a helikopter rotorjai vadul pörgették a levegőt a gép körül. Hiába a szigetelt fejhallgató, így is hallotta az összes lapátot, ahogy keresztül vágták magukat a láthatatlan közegen. Megtörölte a homlokát egy papírzsebkendővel, amit azon nyomban el is hajított. Jöhetett a következő, majd a harmadik. Szélmalom harcot vívott a testével, még ezer darab kendővel sem tudta volna megállítani a lefolyó zuhatagot a homlokán. Addig nem, míg túl nem lesz rajta. Vagy talán utána még rosszabb lesz.

– Uram, jól van?

– Persze, Carlos, megvagyok.

– Nem úgy néz ki. – jegyezte meg az előtte ülő férfi, kinek vállán majdnem szétszakadt a fekete öltöny. Bal oldalt néha kikandigált a tokban tárolt Glock-ja, mikor a gép egy-egy kisebb légörvénybe került.

– Ó, még ez is.

– Azt hittem, hogy csak a repülőgépet nem bírja.

– A repülés minden fajtáját gyűlölöm.

– Értem, de tudja…

– Tudom, ez lesz a leggyorsabb út. Többször is megrágtuk már.

– Ne féljen elnök úr, hamar túl lesz a tárgyaláson.

– Hamar, mi? – Az elnök felhúzta a szemöldökét és kitekintett a helikopter ablakán. Alattuk hatalmas betondzsungel, a maga több tíz méteres cementfáival és a közöttük apró hangyaként futkorászó emberekkel.